Kajszi Fesztivál

 

Látogasson el a Kisvejkei Kajszi Fesztiválra!

 

Községünkben éveken keresztül a falunapi rendezvény volt a legnagyobb, amely a falu apraját, nagyját megmozgatta. Egy idő után a község vezetése úgy gondolta, hogy mivel Kisvejke kajszi termő vidék, a falunapot átkeresztelte Kajszi Fesztiválra.

Mivel a kajszi Európában egyaránt keresett termék, a legnagyobb problémát az osztályozhatóság és a szállíthatóság jelenti. Ezt Kisvejkén szövetkezeti összefogással, hűtőházakkal, saját léüzemmel, nyugati termelési minták adoptálásával oldották meg, így mára a falu és térségének határában, több mint négyszáz hektáron illatos kajszi várja, hogy a megfelelő pillanatban leszüreteljék. Az értékesítés legjobb formája a gazdák által közösen létrehozott szövetkezet. Ezt ismerték fel a kisvejkei termelők, akik 1997-ben létrehozták saját érdekképviseleti szervüket. Az alapítók céljai között szerepelt az édekérvényesítés mellett a telepítések, technológiák támogatásával a versenyképesség növelése is.

A szövetkezet ügyes vezetése sikerrel pályázott a PHARE-támogatásokra, melynek segítségéven 2002-ben felépült a gyümölcstároló és feldolgozó üzem.Kezdetben tizenegy taggal létrejött a szövetkezetben mára ötvenöten művelnek ötszáz hektáron különböző gyümölcsösöket, a domináns kajszibarack mellett az alma, a szila, a meggy, a mandula és a bodza is megtalálható.A szövetkezet az elmúlt években további öt korszerű hűtőkamrával, modern osztályozó és válogató berendezésekkel gazdagodott.A dömping időszakban rengeteg munkalehetőség vár a jelentkezőkre, a szövetkezet így nagy hatással van a helyi munkaerőpiacra is.A kiváló minőségű gyümölcsöknek külföldi piacot is talált a szövetkezet, rendszeresen érkeznek kamionok Olaszországból, Svájctól és Oroszországból is, ahol óriási keletje van a kisvejkei gyümölcsnek.

Ezzel a háttérrel indult az első Kajszi Fesztivál 2007-ben.

A Kajszi Fesztivál fő programjai között szerepel a lekvárfőző verseny, amely évről-évre több helyi és környékbeli csapat részvételével valósul meg. A 2013-ban fesztiválunkon már pörbölyi csapat is részt vett a megmérettetésen.

Az ide látogatókat egész napos színvonalas program fogadja. A programok összeállítása révén a falu apraja, nagyja megtalálhatja a maga számára megfelelőt . A gyermekeket is színvonalas programok fogadják. A délután a kulturális műsoroké, ahol néptánc programok szerepelnek. Minden évben egy sztárvendég zárja a napot.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Kisvejkei Kajszi Fesztiválra!