Építő közösségek

 

IKSZT szolgáltatásainak fejlesztése Kisvejkén!

 

Kisvejke Község Önkormányzata 2011-ben pályázatot nyújtott be egy Integrált Közösségi Szolgáltató Tér  (IKSZT) kialakítására. A pályázatnak köszönhetően a régi könyvtár épületünk teljesen megújult.

Az ide látogatókat mind külsőleg, mind a belső helyiségek átalakításával egy barátságos környezet fogadja. Az épületben továbbra is megtalálható a könyvtár, egy számítógép terem és egy konyha, amely az egészségpályázat vitálkonyha sorozatának ad otthont.

A TÁMOP pályázatnak köszönhetően olyan rendezvényeket is megtudunk valósítani, amelyekre eddig pénzügyi okok miatt nem kerülhetett sor.

A pályázatnak köszönhetően 2013. augusztus 20-án egy budapesti kiránduláson vettünk részt.

A tervek között szerepel színházlátogatás, és egy bikali élménytúra.

Számos, a gyermekeknek szóló program valósult már meg, és nagyon sok van még folyamatban. Csak párat említenénk meg: Báling Aranka népi iparművész egy 4 előadásból álló sorozatot valósított meg, ahol a gyermekek a nemezelés, a szövés, és a keresztszemes hímzéssel ismerkedtek.

Kézműves foglalkozásokon belül szerepel gyöngyfűzés, sógyurma, gipszkiöntés.

Az ifjúsági klub a fiatalok számára jelent hasznos időtöltést.A sport és szabadidő programok mellett igyekszik a könyvtár használatra, a közösségi kezdeményezésekre is nyitottá tenni a fiatalokat.

A programok között szerepel tudományos ismeretterjesztő előadások külsős szakemberek, utazók részvételével, akik a helyiek számára érdekes és hasznos ismereteket adnak át.

 

Powered by WordPress